2014. január 22., szerda

Elkezdődött az iskola

Sajnos eljött ez a pillanat is, amikor elkezdődik az iskola és újra az iskolapadban érezhetjük magunkat. Az egészben csak az a rossz, hogy 1 héttel az utolsó vizsgám után történt mindez, úgyhogy pihenni nem is nagyon volt idő :D na de nem gond. Eddig 4 órám volt: 2 logisztikás, 1 német, meg 1 finn. 

Hétfőn némettel kezdtünk, ahol átvettük az alap mondatokat, pl. hogy hívnak, honnan jöttél, stb. stb. Nem volt nagyon nehéz, persze fura volt újra németet tanulni az iskolapadban úgy 3 év után. A néni elég rendes, remélem, hogy a vizsgán is az lesz :D

Aztán jött az egyik logisztikás tárgy, ami leginkább a disztribúciós folyamatok fejlesztéséről szól. A tanárnő lehet, hogy rendes, de egyszerűen... áhh! Olyan tagoltan beszél angolul, hogy bár minden szavát meg lehet érteni, egyszerűen bealszik tőle az ember :D Az óra meg 2.5 órás, úgyhogy nagyon jó lesz minden hétfőn este 17:40-től 20:30-ig vele szenvedni. Ebből a tárgyból 10-15 oldalas beadandót kell írni 1 már kiválasztott cégről, ami szintén nem nagy buli. Ezen kívül kaptunk házit is: el kell olvasni egy nem rövid szöveget 1 cégről és ki kell jegyzetelni a különböző megadott kérdésekre a válaszokat. Ezen az órán megismertünk egy nagyon hiperaktív finnt, már, ha egyáltalán finn a fickó... Nagyban ültünk még óra kezdete előtt a padban, megcsörren a fickó telefonja (nem igazán mondanám, hogy srác, mert kinéz vagy 35-nek... aztán ki tudja, lehet, hogy még csak 23 :D ), és olyan viselkedést levágott, hogy mindenki felnézett :D A németen elszenvedett kultúrsokkom tovább erősödött és én már majdnem kiugrottam az ablakon félelmemben. És igen, ekkor nem a tanártól féltem leginkább, hanem az előttünk ülő fickótól, aki mindenbe belekötött és  mindenhez hozzászólt. Igazából leírhatatlan a dolog, amit művelt, de próbáljatok átérezni, hogy milyen lelki terrornak voltunk mi kitéve Lillával :D A kultúrsokkról jut eszembe: az órákról szó nélkül ki lehet menni WC-re, szó nélkül felállhatsz, kimehetsz telefonálni, és visszajössz, amikor kedved tartja. Lehet hordani sapkát, a tanár szeme előtt telefonozhatsz, és simán ehetsz is. Szobatársam (Andreyna) mesélte, hogy ő egyik órán kikérezkedett WC-re, és hülyének nézte a tanár, hogy most ezt miért kell megkérdeni. Jó, hát nálunk sem nagyon kell ragozni, hogy mit akar csinálni az ember, amikor kimegy, de hát nah, kicsit azért fura volt, hogy milyen természetességgel állnak fel a tanár mondata közepén és mennek ki a teremből. Ja, és a késést is tök természetesen kezelik a tanárok, habár a finn tanár minden későtől megkérdezte, hogy "Mitä kuuluu?", azaz, hogy hogy vagy. Mivel finn órán csak cserediákok vagyunk, ezért nagy eséllyel nem tudott a késő finnül, így csak kerek szemekkel nézett, hogy mi van :D 1x valaki bekopogott, a tanár megint eljátszotta ezt, és a 2 csávó válaszolt neki finnül :D Na ott lehetett rá számítani, hogy azok tuti nem az óráról késtek el :D Ha már így átmentünk a finn órára, akkor mondanám a keddi napot, amikor igen, finnel kezdtünk. A tanár már finnül fogadott minket, inkább szóban tanított, minthogy írásban. A bácsi nagyon hiperaktív volt, mondta a dolgokat minden nyelven, a köszönömöt is tudta magyarul :) Meg elég sok embertől kérdezgetett, hogy mi mit jelent a saját nyelvén. Eddig ezt az órát élveztem a legjobban :D 

Kedden a másik órám a másik logisztikás tárgy volt, ahol inkább a minőségirányításra megy rá. Ugyanaz a tanár tartja, mint aki hétfőn, úgyhogy ezen az órán is el fogunk majd aludni :D Ez is ugyanúgy 17:40-től 20:30-ig tart. Azt elfelejtettem mondani, hogy mindkét napon 7-kor elengedett, de már azt is soknak éreztem. Amúgy ez az óra nem lesz olyan nehéz, van házi feladat itt is, meg 15-20 perces prezentációt kell csinálni csoportban. Lillával összeálltunk egy nagyon cuki finn sráccal, meg az ő barátjával, akit akkor nem láttunk az órán, de elvileg észt. A finn srácot már hétfőn megismertük látásból, mellé ültünk le a logisztikás órán. Most már ahogy megláttuk, egyből odaültünk mellé. 

Még 1 órám hátravan, az üzleti intelligencia. Szerencsére az 1. héten nem lesz megtartva, csak a 2. héten kezdődik. Ahogy elnéztem a tantárgyat a Moodle-n (itt van a tematika, a különböző feladatok és a tananyagok), meg fogok szenvedni vele rendesen.

Ennyit a suliról :) Továbbá megkaptam végre az ösztöndíjam, úgyhogy nem fogok éhenhalni és utcára kerülni a -16°C-ban :D 

2014. január 18., szombat

Welcome Party

Végre eljött az utolsó orientációs nap, ahol elég unalmas programok voltak. Lilla mondta, hogy hagyjuk ki a legtöbbet, de aztán bementünk. Végülis az első 2 előadás nem volt valami érdekes, aztán jött egy görög csajszi, aki a finn kultúráról és nyelvről tartott előadást. Számomra kicsit morbid volt, hogy pont egy görög tart erről előadást, de mindenesetre jó volt, próbálta viccesen tartani a prezentációt - és sikerült is neki. Mivel szülinapja is volt, ezért énekelnünk kellett neki - természetesen finnül.



A finnes előadás után 2 órás busztúrára indultunk a városba, amit szintén élveztem. Sajnos annyi piros lámpát kaptunk, hogy a végén már nem tudtunk elmenni a Tuomiokirkkohoz, csak buszról tudtuk megnézni. Meg elég hideg is volt, úgyhogy nem is bántam, hogy nincs már időnk kimenni a buszból, ahol természetesen sokkal melegebb volt. Az elég hideg a -16°C-t jelentette. Nem volt nagyon-nagyon vészes, na de na, ilyenkor szívesebben van az ember a meleg helyen. 

A délután további részében semmi különleges nem történt, bementünk a könyvtárba könyvet kivenni. Úgy érzem, hogy gyakori vendége leszek a könyvtárnak, nagyon jó könyvek vannak benn. És akármennyit ki lehet kölcsönözni. A probléma csak az, hogy minden 2. héten meg kell újítani a kölcsönzést.

Este pedig Welcome Party volt, ahol megünnepeltük az érkezésünket :D Az első 50 személynek ingyen volt a belépés (vagyis a kabát leadása...), a többieknek amúgy 3 Euró. Hihetetlen, hogy mennyi pénzt elkérnek egy kabát leadásáért... 2 órán keresztül pedig 50%-os kedvezménnyel élvezhettük az italokat. Ismételten vettem Long Drinket, méghozzá kettőt is. Ezen a helyen 2.70 Euró volt, de ugye 50% kedvezménnyel... vettem 1 sört is, az is annyiba került. A buli jó volt, megismertem Balázs lakótársait, és jót szórakoztunk a thai lányokkal is. 

Este, amikor jöttünk volna haza, szobatársam elvesztette a pénztárcáját, ami elég rosszul érintett, ugyanis minden irata benne volt. Azért nem jó dolog Erasmusosként elveszíteni az iratokat, mert a pénz még hagyján... a fiúk viszont mondták, hogy mennünk kell, ha el akarjuk érni az utolsó metrót. Nem tudtam eldönteni, hogy ott maradjak-e, vagy ne, de mondta a szobatársam, hogy menjek nyugodtan. Lilla meg futott oda hozzám, hogy 1 perc van a metró indulásáig (ami gyalog 5 percre van, a dobnak felfelé), úgyhogy sipircelni kell nagyon. Mivel édesanyám mondta, hogy minden veszélyesebb dolgot írjak le, ami történik velem, ne csak otthon mondjam el neki, ezért leírom, hogy a kabátot sem volt időm felvenni, úgyhogy pólóban indultam neki a futásnak... igen, minimum -16°C-ban! A metrót szerencsére elértük, de úgy, hogy Daniel (Balázs lakótársa) lefogta a metrót, Balázs meg nézte, hogy mikor megyünk :D Pesten tuti odacsukják az ajtóban álló embert, úgyhogy elég rendes volt a metróvezető :) Este éreztem is, hogy valami nem kóser a torkommal, de szerencsére semmi bajom nem lett :) És a szobatársamnak is meglett a pénztárcája, a pénzét ellopták, de csak 4 Euró volt benne. Erre szokták azt mondani, hogy minden jó, ha a vége jó? :)

2014. január 16., csütörtök

1. nap az iskolában

A héten még nem kezdődik meg a tanítás, csak orientációs napok vannak, amikor mindent elmondanak, hogy mit kell csinálni, megmutatják a sulikban, hogy mi hol van, stb. stb. Az 1. napon a fő campusban voltunk, ahol lesznek az óráim is. Megmutatták, hogy merre van a könyvtár, az edzőterem, az étterem és minden más. A nap eleje papírtöltögetésekkel telt el, valamint sorbanállással. Megkaptuk a könyvtáros beléptetőnket, igényeltünk diákigazolványt, valamint megvettük a tömegközlekedéshez szükséges bérletet. Kisebb csoportokban voltunk. A mienkben oroszok, németek, franciák vannak főleg, de van 1 osztrák, 1 mexikói, 2 thaiföldi és mi 3-an magyarok. 

Délben el is mentünk ebédelni, 1.50 Euró volt! Ebben benn volt 1 saláta, leves (talán... én nem ettem), főétel, üdítő, kenyér vajjal és gyümölcs. A finn árakhoz képest ez nagyon jónak tekinthető. A kenyereket pedig tettük el dögivel, hogy vacsorára ne kelljen vennünk semmit :D Amúgy svédasztalos a dolog, többféle dolog ki van rakva és mi választhatunk, hogy mit szeretnénk enni. Jómagam krumplipürét ettem valami marhahússal, meg persze salátával. Mindenhol ki van írva, hogy mennyit lehet venni a normál árért, ha többet veszünk, akkor természetesen pluszban kell fizetni. Na a pénztárnál kiderült, hogy a marhahús éppen speciális étel volt, ami nem tartozik bele a rendes árba, 1.50 Euró helyett 4.95 Euró lett volna. De szerintem annyira meg lehettünk szeppenve Lacival (na meg én nem is fizettem volna ki...), hogy a néni mondta, hogy nem gond, fizessem ki az 1.50 Eurót, de legközelebb ez nem történhet meg. Úgyhogy nagyon aranyos volt, mi meg csak örültünk a fejünknek Lacival. 

Nap végén elmentünk egy ír pubba, ahol összejött az összes cserediák. Az elején Lillával kiakadtunk, ugyanis a kabátokat le kellett (volna) adni. Vittem volna a ruhatárhoz, és láttam, hogy 2.15 Euróba kerül a leadás. Vissza is mentem Lillához, hogy mi a helyzet. Először ott akartuk hagyni a helyet, mert nehogymár ennyit fizessünk 1 kabát leadásáért... aztán végül ráültünk a kabátokra, és nem adtuk le őket :D Jó volt a hangulat, vettem egy koktél féleséget 4 Euróért... végülis nem volt annyira drága, viszont ez volt a kezdő ár. Az osztrák csajszi valami sör féleséget vett 7 Euróért... na arra nem fizettem volna be. 2 óra után le is léptünk Lillával, ugyanis Laciék elhívtak minket hozzájuk partizni az estére. Megtapasztaltuk (vagyis én, mert Lilla már megtapasztalta), hogy milyen a metró. Van egy TV szerű kicsi kivetítő, ami folyamatosan mutatja az időjárást, meg a híreket. Na mi azt Lillával el kezdtük olvasni a többi ember nagy örömére :D 

Bementünk Lidl-be is, ahol viszonylag "olcsón" lehet megkapni a dolgokat. Lilla mondta, hogy más boltban kb. minden 2x annyiba kerül... Egy nagyobb méretű joghurtot 1.29 Euróért vettem, ami Magyarországon kb. csak kicsit lenne olcsóbb, nevesebb márka esetén viszont mondhatjuk, hogy én itt olcsóbban vettem meg. Valamint egy nagy tejfölös doboz méretű (500 gramm) csokipudingot is 1 Euróért sikerült találnom, amit én a mai napig jó üzletnek tartok. A péksütik is viszonylag olcsók, 1 Euró alatt lehet őket kapni, a legtöbb 50 cent alatt van. Kb. olyan áraik vannak, mint otthon. Ennek ellenére én próbálok csak reggelire vásárolni, az ebéd megvan, a vacsora meg az ebéd kenyeréből lesz :D Nem egy változatos étrend, de fél évig csak ki lehet bírni... 

Aztán sikerült megismernem a lakótársaimat is :) A szobatársammal már régebben összeismerkedtem Facebookon. Ő portugál lányka, ő is ugyanoda jár, mint én. A többiek azonban másik egyetemre járnak. Mindegyikük nevét nem tudom elmondani, de ketten oroszok, van 1 lengyel, 1 nepáli, 1 hong kongi lányka. Még ketten vannak, de az egyikkel még nem találkoztam, a másiknak pedig csak a nevét tudom. Szerintem spanyol lehet, de nem vagyok benne biztos. 

Este pedig elmentünk Laciékhoz partizni. Nagyon sok ember volt ott, a felének nem is emlékszem, hogy mi volt a neve. Volt ott koreai, finn, német, svájci, mexikói, holland (na nem is kevés..)... Jól éreztem magam nagyon, a hollandok pedig nagyon jó arcok :D Sajnos elég hamar le kellett lépnünk, ugyanis az éjszakai közlekedés nem olyan, mint Pesten, elég korán leállnak a buszok, és nincs éjszaka semmi, amivel menni lehetne akárhova. Mivel esett a hó, Lillával elkezdtünk a havat ENNI :D nem tudom, hogy mennyien láthatták, de biztos jót mulattak rajtunk. Felkerültünk a metróra is, ahol ismételten elkezdtünk olvasni finnül :D Egy srác inkább bedugta a fülét, egy másik meg ránkmosolygott és úgy szállt le :D Na ez az, amit Magyarországon nem lehetne megcsinálni, mert tuti, hogy agyonvernének :D  

Érkezés Helsinkibe

Végre eljött az a nap, amikor indulhatok Helsinkibe, és teljesítsem az egyik legnagyobb vágyam, hogy eljuthassak Finnországba. Mint minden repülésnél, most is idő előtt kidobott az ágy, még úgy is, hogy későn feküdtem le és korán kellett kelni. 2 óra alatt be is értünk Pestre, ahol bementünk a Burger Kingbe ebédelni. Nem a legjobb ebéd búcsúztatott el, de legalább nem maradtam éhes.

Mint már említettem, a Norwegian Air Shuttle-lel utaztam, Norvégián keresztül. 2kor indult a gép, ebből lett is egy negyed órás késés. Nem probléma, időben beértünk a hófedte Osloba. Az út jó volt, tetszett, hogy volt WiFi a fedélzeten :D Így nem unatkoztam. Ugyanúgy Osloban sem untam végig a 4 órát, bár az elfoglaltság megoldása sem nagyon tetszett. Még Pesten mondták, hogy Osloban fel kell vennem a csomagjaimat, és újra le kell adnom. Nem értettem, hogy mire fel, de hát biztos valami új szabály lehet… úgyhogy így is cselekedtem, mentem, hogy felvegyem a bőröndjeimet és újra leadjam őket :D De hát vagy 1 óra után sem lettek meg, így kicsit fura volt a dolog, hogy valóban leküldik-e a bőröndöket és nem viszik-e át a másik gépbe. Végül vissza akartam menni az átszállásokhoz, csak aztán olyan ajtón mentem be, ahol visszamenni már nem lehetett. Így maradt az a lehetőség, hogy szépen belépek Norvégiába. Ki is mentem az érkezéshez, átmentem a beszálláshoz, ahol megkérdeztem egy dolgozót, hogy most akkor mi a helyzet a bőröndökkel. Hát persze, hogy egyenesen átviszik a másik géphez, úgyhogy nem tudom, hogy mit ügyeskedhetett a nő Pesten. Újra sorba kellett állnom, ami nagyon nagy élmény volt, mert vagy 100 ember biztos lehetett előttem. Ha az embernél sok cucc van, egy ilyen ellenőrzés nem nagy élmény, főleg akkor nem, amikor kb. siettetik, mert jön mögötte a másik ember. Ezért a laptopot elfelejtettem kivenni a táskámból, amiért aztán vissza is küldtek a kapun. Kiszedtem, átmentem a kapun, ami besípolt. Na én olyan tapogatást kaptam a repteres őrtől, mint életemben soha. 5 perc után, miután nem találtak nálam semmit, továbbengedtek. A váróban miért is lett volna egy központi platz, ahol leülhet az ember, előtte van a kivetítő a gépek indulásával kapcsolatban… miután átmentem a majdnem egész Gardermoenen, leültem egy külön lévő helyre, és neteztem. 1 óra után mentem a kapumhoz, ahol ki volt írva, hogy a 19:50-es indulás helyett 20:05-ös várható. Viszont már kb. háromnegyed volt, de a repülő még nem volt sehol. Lőttek is a 20:05-ös felszállásnak is… kb. negyedkor elindultunk, körbegurultuk a repteret, majd megálltunk, merthogy jégtelenítő folyadékot kell, hogy kapjunk. Hát fasza mondom :D Az egészben csak az volt az aggasztó, hogy 22:15-re volt az érkezés Helsinkiben, 23 óráig volt a felvétel, úgyhogy számolások alapján a 1.5 órás menetidő után lehetetlen volt az, hogy óra előtt beérjek. A gép ráadásul össze-vissza zörgött, a hajtóműveket a kifutópálya elején pörgették meg úgy, hogy a gép majdnem szétrázta magát. Na mondom itt halok meg.. de nem volt igazam :D Végülis 23:15-kor értem ki a váróba, 3 lány meg is várt, közülük az egyikük vitt haza.


Kb. 1 óra buszozás után sikeresen megérkeztem a lakásra. Kb. mindenki aludt, ezért nem is kezdtem el pakolászni, kiszedtem a bőröndömből a hálózsákot és feküdtem is le aludni. A lakás nem rossz, kicsit üres, meg elég fehér minden. A konnektorok nincsenek túl jól elhelyezve, speciel a fürdőszobában nincs is. Az ágyam viszont kényelmes, ennek pedig nagyon örülök :) 

2014. január 2., csütörtök

Tárgyak felvéve!

Először is boldog új évet mindenkinek! :) Végre eljött a várva várt év :) Finnország, USA, és a 3. országos szakmai gyakorlat... :) na de most nem is a másik kettőn van a lényeg, hanem Finnországooon :) Hihetetlen, hogy már 2 hetet sem kell várni, hogy megérkezzek! :) 

Ma megvolt a tárgyfelvétel. Elég korán, 7-kor kezdődött. Azért még mindig nem volt olyan feelingű, mint a tavalyi amerikás tárgyfelvétel, ahol hajnali 4-kor küzdöttem az izgalmasabbnál izgalmasabb tárgyakért... na mindegy :D kicsit gyúrni kell a korán kelésre, mert lassan jön a BGF-es tárgyfelvétel is, szintén 7-kor :D
Szóval tárgyfelvétel... 30 kreditet, azaz ECTS-t ajánlott felvenni, amiből 15-öt teljesíteni kell. A sulimban a félév 2 periódusra van osztva, az 1. március 21-ig, a 2. pedig május 23-ig tart. A tantárgyak ez szerint vannak meghirdetve: vannak az 1 periódus hosszú tárgyak és vannak a 2 periódus hosszú tárgyak. Jómagam azon vagyok, hogy 1 periódus alatt letudjak minél több tárgyat, hogy a 2. periódusban szabad legyek, szabadon utazgathassak, stb. 

Hihetetlen mennyiségű a kínálat, 143 időpont van meghirdetve, 1 tantárgyhoz átlagban 2-3 időpont van megadva, azaz mondhatjuk, hogy körülbelül 60-70 tantárgy közül választhatunk. Még anno emiatt is választottam ezt a sulit, mert tényleg annyi érdekes dologról lehet tanulni, hogy el nem lehet mondani. Na de akkor nem sejtettem, hogy egy idő múlva, azaz 2014. január 2-án épp ez lesz az, ami gondot fog nekem okozni - melyik tárgyakat vegyem fel? Végül elhatároztam, hogy az eredetileg tervezett finn- és némettanulást helyezem középpontba, és ezek köré építem fel a többi tantárgyat az órarendbe. Összevágtam már nem tudom, hány féle órarendet, és végre összehoztam egy majdnem véglegeset :D Íme a lista:


  • Finnish for Exchange Students 1, 2 - finn 
  • German for Business Purposes - üzleti német. Remélem, hogy elegendő lesz ehhez a német nyelvtudásom... :D na majd kiderül
  • Managing Quality in Supply Chain - logisztika
  • Developing Performance in Supply Chain - szintén logisztika
  • Cross Cultural Management - ez 1 vezetői tárgy, ami sajnos annyira népszerű, vagyis annyira népszerű időpontot sikerült kiválasztanom, hogy a 40 férőhelyből én megkaptam a 46.-at. Ilyenkor meg kell várni, hátha valaki lejelentkezik, vagy éppen nem fog megjelenni az órán, akkor kerülhetek be. Per pillanat a 44. helyen vagyok, úgyhogy reménykedem, hogy pár napon belül beleesek abba a bűvös 40-be :D
  • Linux Basics - 1 tantárgy a Linux tárgy kiismerésére. Szerintem sosem árt, ha tud az ember más operációs rendszert használni, meg aztán ki tudja, lehet, hogy a jövőben a Linuxnál fogok dolgozni, mint értékesítő, hát hogy adjam el azt, amit nem ismerek? :D Ezt a tárgyat csak akkor fogom vinni, ha beleférek a Cross Cultural Management helyeibe. Ha nem férek be, akkor Business Intelligence-t veszem fel, ami nevéből értetődően üzleti tárgy. 
A napjaim nem lesznek olyan vészesek, tudok majd bőven aludni :D Íme a szépséges órarendem 1. periódusra:




Na már most tudni kell, hogy vagy Business Intelligence órám lesz vagy Linux Basics, semmiképpen nem lesz kettő. A hétfő-kedd miatt nem irigylem magam, még sosem ültem órán este fél 9-ig, de majd most megtapasztalom :D Na és még majdnem 4 órás órám sem volt az életemben :D És a 2. periódus:


Itt is: vagy a Business Intelligence vagy a Cross Cultural Management. 

Nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyenek lesznek, mennyit kell tanulni, stb. :) És most zárnám is soraimat, legközelebb nem tudom, hogy mikor jelentkezek... talán már kintről? :) Ki tudja.

2013. november 25., hétfő

Szállás pipa!

Végre megkaptam a visszaigazoló levelet is az iskolától :) Vagy 3 embert kellett felkeresnem, hogy nem kaptam meg a visszaigazolást az iskolától, miközben már mindenki más megkapta. Sőt, már jó páran arról beszéltek a csoportban, hogy hol fognak lakni. Ekkor nem bírtam már tovább, írtam a kinti koordinátornak, majd a magyar koordinátornak, 3. nap pedig a csoportban lévő koordinátornak... és végül ő is segített. Át lettem passzolva egy másik campus ügyintézőjének. Na nem baj, megjött a levél, és már jeleztem is az érkezésem dátumát - ami még mindig január 14. :) 

Ezzel egy időben, de, ha a Gmail időrendi sorrendjét veszem figyelembe, akkor még a visszaigazoló e-mail előtt megkaptam a lakásajánlatot :D Kicsit meglepődtem, hogy előbb jött ez az e-mail, mint az iskolás e-mail. Ugyanakkor meg is nyugtatott, ugyanis még a lakásos jelentkezésnél olvastam, hogy akkor ajánlanak helyet, hogy ha visszaigazolt az iskola, hogy mehetek hozzájuk. 

Sajnos eléggé városon kívül van a lakás (az igazi város a Helsinki felirat alatt helyezkedik el), a sulitól is 1 órára van :( Itt van a térkép, "A" betű jelzi a helyem, azaz a Linnotuksentie 10-es lakást :D


A sulim amúgy a Helsinki felirat felett van, ahol van az a sok szürkés vasút. Úgyhogy jókat fogok utazgatni, ha sulim lesz :D Nem tudom, hogy említettem-e már, de elvileg 4-en leszünk magyarok, 3-an jönnek Külkerről: Lilla, Balázs, Laci. Lacinak már van is helye, ő pont ott lesz valahol a suli környékén. Aztán összeismerkedtem egy hollandiai boszniai sráccal is, ő is Lacival lesz. 

Na, de visszatérve a lakásra! Igazából Finnországban nem olyan gyakoriak a kollégiumok, úgyhogy hiába mondtam, hogy koleszos leszek, ez nem egészen kolesz. Egy albérletet kell elképzelni, de ugyanúgy kellett rá jelentkezni, mintha koleszba mennék. A központi szerv így szétosztogat minket a város különböző pontjain. A mi lakásunk 93 négyzetméter. 4 szobája van, mindegyikben 2 ember fog lakni. A mi szobánk 12.4 négyzetméter lesz. 237.5 Euró lesz a havidíj, ami annyira nem is rossz, ugyanis végig 290 Euróval számoltam. Már megvan a szobatársam is egy portugál lány személyében :) Sajnos nem tudom, hogy kik fognak még velünk lakni :( de remélem, hogy hamarosan ők is előkerülnek majd :D Kicsit szomorú vagyok, hogy nem lesz velem magyar, bár még nem tudni, hogy Balázst és Lillát hova fogják tenni :) 

Habár előző bejegyzésemben azt írtam, hogy csak decemberben fogok írni, ez nem valósult meg, valahogy nem gondoltam, hogy a lakást már ilyen korán meg fogom kapni :) De legközelebb tényleg az órarenddel kapcsolatban fogok írni :D Január 2-án lesz tantárgyfelvétel, úgyhogy nem kizárt, hogy az lesz a legközelebbi bejegyzésem :) 

2013. november 11., hétfő

Repjegy megvéve!

Hosszas várakozás után véégre megvan a repjegyem!! :) Bár a rossz hír az, hogy az iskolából még mindig nem kaptam semmi visszaigazolást, hogy mehetek-e egyáltalán, na de nem baj, maximum elmegyek majd egy kicsit "nyaralni" :) Lehettem volna ugyanilyen merész már szeptemberben is, amikor 70 Euró volt a repjegy és nem 110 (Most ugyanis annyi volt). 3 légitársaságot vettem számításba: Norwegian Air Shuttlet, Finnairt és airBalticet.... bár néztem a Ryanairt is... na jó, akkor legyen 4 :) Végül a Norwegiant választottam. Január 14-én indulok délután 2kor, osloi átszállással. Ebben az a szép és jó, hogy 2x élvezhetem a felszállást :D 



Sajnos az átszállási idő 3.5 óra, ami nem lesz túlságosan nagy buli, főleg az osloi árak mellett. A repülőn ugyanis nem adnak se ételt, se italt, úgyhogy valamit ki kell találnom, hogy hogy fogok enni/inni. Megnéztem a Gardermoen oldalát (ez a repülőtér neve), hogy milyen éttermek vannak. A legolcsóbb ár, amit találtam az 59 norvég korona volt, ami kb. 2100 Ft. Persze nem egy McDonald's-os közép-árkategóriás menüt néztem, csak egy kis szendvicset és egy 3 decis üditőt:



A McDonald's-féle kaja 210 korona, kb. 7500 Ft. Valahol olvastam, hogy a norvégok a legboldogabbak a világon... jó nekik, amikor megláttam az áraikat, én elbőgtem magam... 

Bocsi a rossz reklámért, de elmondom az összes negatív tapasztalatomat a légitársaságokkal kapcsolatban :D

1. Finnair

Szívem szerint velük utaztam volna. Igaz, hogy Airbus géppel kellett volna menni, de a többiekkel ellentétben ez nem fapados. A legolcsóbb alapár oda-vissza 54 900 Ft volt. Ebbe bele van foglalva a vacsora és 1 db bőrönd. Ez most itt szép és jó, de én 2 bőrönddel akarok kimenni :D Először néztem, hogy a plusz bőrönd feladása 25 Euró. Örültem is a fejemnek, hogy akkor elmegyek a Finnairrel, januárra összegyűjtöm azt a 25 Eurót és probléma megoldva. Aztán kiderült, hogy nem: 25 Euró, ha a foglalás közben fizetem ki, amúgy reptéren 40 Euro lett volna a feladás. Így az 54 900 Ft-os repjegy hirtelen felugrott 69 900 Forintra, mire én villámgyorsan bezártam a böngészőt. Még 1 negatívum velük kapcsolatban: külön pénzt kértek volna el azért, hogy kiválasszam az általam preferált ülőhelyet. Totál azt hittem, hogy ez csak a fapadosok szokása, de ezek szerint nem... 

2. Norwegian Air Shuttle

Róluk tudok a legkevesebb rosszat mondani. Elég olcsó jegyeik vannak annak ellenére, hogy elég drágán sikerült megkapnom az enyémet, na de ez az én bajom. A bőröndök se kerülnek olyan vészesen sokba, a kettő bőröndöt 36 Euroért adom fel. 

3. airBaltic

Ők azok, akikkel nem szabad utazni, ha bőrönd van nálad... egyszerűen katasztrofális rendszerük van. A fapados légitársaságokhoz képest az áraik magasak, bár találtam egy 85 Eurós alapárú jegyet. Ezek után gondoltam, hogy megnézem a bőröndöket, hogy mennyibe fájnak. Az árakra már nem is nagyon emlékszem, akkor indult be a szívműködésem igazán, amikor megjelent a képernyőn, hogy 2 bőrönd feladása nagyon sokba kerül és összesen 25 kg lehet a KETTŐ (!!!!) bőrönd. Lehet plusz kilókat venni, 1 kg ára 5 Euró, úgyhogy lehetett volna kipengetni pénzt, ha odaviszek nekik 2x23 kg-s bőröndöt... Úgyhogy róluk is nagyon hamar lemondtam. 

4. Ryanair

Szintén bőröndprobléma. 1 bőröndöt feladok, 25 Euró, a 2. bőrönd feladása 40 Euró. Az alapár nem is volt drága, mindössze 14 ezer Forint volt, de mire feladom a bőröndöket, eléggé megugrik az ár. Ráadásul a repülőtér Tamperében van, úgyhogy még buszjegyet is kellett volna vennem Helsinkiig. A végösszeg kb. annyira jött ki, mint a norvégoknál, inkább nem vesződök velük.

Mostra ennyit. Legközelebbi bejegyzésem - elvileg - a tantárgyakról fog szólni :) Decemberben ugyanis felkerülnek a tantárgyak és a hozzájuk tartozó időpontok, tuti elleszek velük :)